Memoir '44

Cikkek, írások - A kitörés túra - 2007

A kitörés túra - 2007

Kis közösségünk (ha nevezhetem így) két tagja, GOttó és Denkmeyer résztvettek az idei Kitörés emléktúrán, és ezt egy rövid írásban és fényképekkel megörökítették. A képek akkor készültek, amikor nappal újra végigjárták az útvonalat.

Az első sír a várostól kb. 15 perc sétára található, nem messze egy erdei útkereszteződéstől. A kereszteződésben a fák irányába egy kis beton bunker. Elmondások szerint egy lőszeres bunker volt, amibe az oroszok befészkelték magukat. A bunkerben jól kivehető a hullámlemez zsalu. Az útelágazásban egy lövészgödörre emlékeztető mélyedés is volt. Valószínűleg egy megerődített pont volt az utak találkozása, ebbe szaladtak bele a kitörők, köztük a megjelölt sírból exhumált magyar katona is.

A második sírhoz kisebb eltévedések után jutottunk. Szintén egy magyar
ismeretlen katona sírjára leltünk. Egy vastag kidőlt fa csonkja van a
közvetlen közelében. A kidőlt fa a sírt teljesen beledöngölte a földbe, amit később szorgos kezek helyreállítottak. Az úton továbbhaladva közel egyforma gödrökre lettünk figyelmesek felváltva az út jobb és baloldalán, úgy 15-20 méter távolságban egymástól. A fantáziánk rögtön beindult. Mi egykori szovjet lövészgödrökre tippeltünk. Azonban egy furcsaságra felfigyeltünk: a gödrök általában 60-90 cm szélesek és 40 cm mélyek és egy egyenes "kijáróval" rendelkeznek az út felé, az úttal mintegy 30 fokos szögben a feltételezett kitörés irányával szemben. Sok gödör fala mintha kővel lenne kirakva, megerősítve. Találtunk nagyobb, mélyebb gödröket is, és feltételezhetően egykori lövészárok/futóárok maradványt is az útra merőlegesen jobbra és balra is 200-300 méter hosszúságban zegzugos vonalban.

A harmadik sír a hűvösvölgyi villamosvégállomásnál a vágányok fölött van. Úgy hallottam, hogy ezt gyakran megrongálják identitásukban bizonytalan, vagy éppen bizonyos primitív emberek.
A sírokat a Vitézi rend, cserkészek, hagyományőrző csoportok és egészséges lelkületű emberek újra és újra helyreállítják, gondozzák.

A negyedik és egyben utolsó helyszínen egyszerre négy katonasír van egy mély szakadék -egyesek szerint egykori bunker- közelében.
A "Bunker" valószínűsített bejárata mintegy 30 cm vastag, U alakú
betonfallal van elzárva.

Az erdőben további érdekességeket találtunk nem messze a "bunkertől".
Kettő, egymástól kb. 100 méterre lévő betongyűrű aknát. Az egyikbe egy
betonvájú vezet valamit, amihez egyik végével egy betoncső csatlakozik. A másik vége bemegy a hegy oldalába a "bunker" felé.
Az aknák mélysége megállapíthatatlan, mert tele van dobálva kövekkel,
faágakkal. Körül-belül 3 méterre lehet bennük lelátni.

Találtunk egy fatörzsön egy feliratot egy lövészgödör-szerű mélyedés felett, ami szerint egy német MG-42-es géppuskaállás volt ott valamikor.
Utunk vége felé még egy érdekes, szabályos L alakú ásott gödröt találtunk. Mélysége nem haladja meg az 50 cm-t. Számunkra indokolatlanul hever a fák, bokrok között megmozgatva a fantáziánkat.

A túra végén számtalan kérdés merült fel bennünk: vajon milyen lehetett akkor az a terület?, mivel végig általunk fiatalnak tartott vékony törzsű fákkal van tele az erdő.
Lehet hogy ezek a fák akkor még nem is voltak ott?
És hol vannak az öreg fák? Az egész hegyoldal csupasz volt?
Egyszer talán mindenre fény derül...

Denkmeyer

Kapcsolódó linkek
Amennyiben a kitörésről szeretnél olvasni, az alábbi linkeken megteheted:
A lelkisimeret88.hu cikke
A magyar wikipédia cikkelye

Ha leszeretned játszani Denkmeyer küldetését, mely a kitörés ezen szakaszához, és a cikkben leírt helyszínhez kapcsolódik, akkor itt megtalálod: [link]

Képek a 2007-es Kitörés emléktúráról:

A Görgényi úti sírAz útkereszteződésben lévő lőszerbunkerAz útkereszteződésben lévő lőszerbunker
Az útkereszteződésben lévő lőszerbunkerAz útkereszteződés a lőszerbunker irányábólRálátás a sírra a kereszteződésből
A második sír a Hűvösvölgy felé vezető útonA második sír a Hűvösvölgy felé vezető úton közelrőlA második sírra borult fa torzója
A sírhalom az útról nézveLövészárokLövészárok
Lövészároknagy lövészgödörnagy lövészgödör
A hűvösvölgyi katonasírA hűvösvölgyi katonasírLövészgödör az út mentén
LövészgödörRálátás a nagy bunkerre és a 4 magyar védő sírjáraA nagy bunker a sírok felől nézve
A nagy bunker a sírok felől nézveA 4 katonasírA 4 katonasír
Állítólag egy német MG-42-es egykori állásaÁllítólag egy német MG-42-es egykori állásaBunker, vagy csatorna
Bunker, vagy csatornaVajon lövészárok?Vajon lövészárok?

Vissza a cikkek listájához

Nem hivatalos magyar rajongói Memoir'44 weblap. A Memoir'44 játék a Days of Wonder kiadó védjegyzett terméke.

RSS | Készült 2006-ban a Gémklub és az AionNET Kft. támogatásával.