Memoir '44

Szabályok - Több stratégia, kevesebb szerencse

Nem egyszer előfordul a játék során, hogy valamelyik szárnyunkon belekezdünk valami fontos hadműveletbe, és a kezdő hadmozdulatok után nem húzunk arra az oldalra támadó kártyát, és más lapunk sincs, amivel ott lendíthetnénk az eseményeken. Ekkor van aztán sírás-rívás és fogaknak csikorgatása...

No persze, játékon belül meg lehet ezt is magyarázni, miszerint: az egységek elvesztették a kapcsolatot a parancsnoksággal, a rangidős parancsnokok is mind hősi halált haltak, teljes a fejetlenség és a káosz, az ellenség meg ezt remekül ki is használja.

De ha nem szeretnénk, hogy ez a helyzet előálljon, akkor alkalmazzuk az alábbiakban olvasható opcionális szabályt.

A játék kezdete előtt vegyük ki a pakliból az összes PROBE kártyát. (Ez a lap amellyel 2 egységet mozgathatunk adott szárnyon.)
A játék kezdetén 1-el kevesebb lapot veszünk fel, mint amennyit az adott forgatókönyv jelez. (Pl. 5 kártya helyett 4-et, stb.)
A játék folyamán pedig, ha nincs olyan kártyánk, amit jól ki tudnánk játszani, akkor kártya nélkül, bármikor kijátszhatunk egy PROBE parancsot, akármelyik szárnyunkra. Az ilyen körben nem húzunk lapot a kör végén.

Hát ennyi a szabály. Ha valakik kipróbálják élőben, ne habozzanak megírni a tapasztalatokat. Ezt a szabályt én még nem teszteltem, mivel a játékostársam nincs itt kb. 1 hónapig, de ha sikerül kipróbálni, akkor majd kiegészítem a cikket a saját tapasztalatokkal is.

zp

Vissza a cikkek listájához

Nem hivatalos magyar rajongói Memoir'44 weblap. A Memoir'44 játék a Days of Wonder kiadó védjegyzett terméke.

RSS | Készült 2006-ban a Gémklub és az AionNET Kft. támogatásával.